2011. február 8., kedd

24.

Öles léptekkel indultam meg hazafelé, ennek eredményeként lágy szellő ölelt körül és simogatta csupasz bőröm – az amúgy mozdulatlan levegőjű utcán. Különös, eső előtti állottság volt ez. Valószínűleg más is ugyanarra a – két perc múlva egyébiránt beigazolódó – konszenzusra jutott volna, miszerint pillanatokon belül leszakad az ég, csakhogy én éreztem, ahogy az odafönt a feszültség nőttön-nő a fellegekben.

Mire befordultam az utcánk sarkára, ahonnét már csak ötven méterre lettem volna a biztonságot nyújtó eresztől, ronggyá áztam, így már egészen más színben tűnt fel előttem az eresz által lefedett világosszürke folt, és teljesen feleslegesnek ítéltem lélekszakadva berohanni alá. Komótosan baktattam hát végig az utcán, ahogy azt egy ráérős öregúr tenné egy kellemes, nyári napon, majd a kapualjban nagy erőkkel állhattam neki kulcsom előbányászásának zsebem végtelen mélységéből – ugyanis nem állt szándékomban a kapucsengőt használni, mert akkor az előszobánkban felvisított volna a kaputelefon, ami hiába játszotta néha nap Beethoven Für Elisét, akkor sem egy leányálom arra kelni! Cuppogva felbaktattam harmadikra, majd csendben beslisszoltam a lakásba, hogy egy lépéssel a fürdőszobában teremjek és megszabaduljak csatakos ruháimtól. Utam innen – ismét – az előszobán keresztül a konyhába vezetett, ugyanis gyomrom elégedetlen mordulással jelezte: ételt kíván, de mihamarabb! Neki álltam hát egy gyors Matt-omlettnek, ami igazából csak fűszerezésében tért el a normálistól – értsd, a következők közül, nótás jókedvem szerint, bármi belekerülhetett: vegeta, kömény, fűszerpaprika, petrezselyem, zeller, tárkony, betétnek pedig valamilyen sonka, illetve kiborítva még melegen annyi sajt és ketchup, amennyit a szemem kívánt. Épp fordultam volna hátra, hogy amíg szilárdul a tojás, előbányásszam könnyű, de tartalmas reggelim mellé azt a pár szem, jóképű paradicsomot, amit még tegnap este kinéztem magamnak, mire finom kezek ölelésébe hátráltam.

– Oh, jó reggelt! – mondtam meglepetten.

– Neked is – mormolta a hátamba. – Mit eszünk? – tette fel a költői kérdést, ahogy állát a vállgödrömbe fúrva belelesett a serpenyőbe. – És miért vagy ilyen nyirkos? – kérdezte, és mímelt vacogásában összekoccantotta fogait.

– Oda kint esik – válaszoltam, miközben gyorsan fordítottam az omletten, mert a széle már elvált a serpenyő falától, sőt, kicsit meg is barnult.

– És mi dolgod volt neked hajnalok-hajnalán a zuhogó esőben?

– Bellsszért kellett kimennem Keyportba. – Nem tudtam, mennyire lenne illendő Laceyt beavatnom Bells magánéletbe, tekintve, hogy, kis túlzással, vadidegenek egymás számára. Végül arra jutottam, hogy egy jól megfogalmazott féligazság éppen kielégítheti Lacey kíváncsiságát, anélkül, hogy kényes részleteket lennék kénytelen közölni. – Neki hosszabbra nyúlt a tegnap este, mint a többieknek.

– Hmm. – Ennél kicsit többre számítottam, de ámen!

Reggelinkre – talán csak számomra – szűkszavúságom alig érezhetően rányomta bélyegét – de a biztos, feszület csöndességet még mindig jobban viseltem, mint egy előre megjósolhatatlan reakciót Lacey részéről.

Ezt követően lábujjhegyen visszaosontunk a szobámba, ahol Peter természetesen ugyanolyan félájultan hortyogott. Sokszor az a benyomásom, hogy a családomra gond nélkül rá lehetne robbantani az egész lakóépületet, lebombázhatnák a várost, vagy akár be is köszönthetne a világ vége, ők ugyanolyan nyugodtan aludnák az igazak álmát, s miután felkeltek, valószínűleg a legkevésbé zavartatnák magukat új környezetük miatt, a felkelés miatti tompultságban halálos nyugalommal lejtenének ki az elpusztult konyhába, egy korty vízért.

– Biztos, hogy azt akarod felvenni? – kérdeztem suttogva, mikor Lacey felkapta a székemről gondosan összehajtogatott ruháját.

– Igen.

– De, odakint még mindig esik – erősködtem. Valahogy nem tudtam elképzelni, hogy az a ruha térden állva könyörögne, hogy esővízben fürödhessék.

– Igaz – mondta elhúzott szájjal, majd azzal a laza mozdulattal ki is bújt belőle és ledobta az ágyamra, majd a szekrényem felé vette az irányt. Mire elsült az agyam, már magára is vette a kedvenc pólómat és mélyebbre ásta magát egy nadrágért.

– Tudod, ez nem fair! – jegyeztem meg mosolyogva. – Én nem nyúlhatok be tőled csak így bármit.

– Mit kérsz, a melltartóm vagy a tangám? – kérdezte nyelv kiöltve, majd visszafordult a szekrényem felé. – Basszus! – sziszegte, majd rögtön ezt követően tompa koppanás hallatszott.

– Mi az? – termettem mellette. – Minden oké?

– Persze – mondta a feje búbját simogatva –, leszámítva, hogy, ahogy elnézem, a tangám még jó is lenne rád! De ezt nem adom, ez a kedvencem, bocsi.

Laceynek végül sikerült a kedvenc farmeromat is kikotornia a kedvenc pólóm mellé, amin én csak halk nevetéssel konstatáltam, mire ő mosolyogva kilökdösött a szobából, nehogy felébresszük Petert.

Nyolc óra magasságában elhagytuk a lakást és sétálni indultunk a környéken. Tömérdek gondolat és érzés kavargott bennem, így nem volt nagy meglepetés, hogy végül a parkban kötöttünk ki. Lehuppantam az egyik hintába, az ölembe vontam Laceyt. Furcsán megosztva éreztem magam, ahogy Laceyvel az ölemben, kitámasztott lábakkal lágyan előre-hátra ringatóztam. Egyfelől – hála a tompán égető bizsergésnek – teljesen tisztában voltam azzal, éppen kivel és hol vagyok, ugyanakkor olyan mélyre sikerült a gondolataimba merülnöm, hogy attól tartottam, bármelyik pillanatban lefordulhatok az ülőkéről.

– Mi a baj? – Lacey aggódó hangja nyomán úgy buktam a felszínre, mint fuldokló búvár a mélységből.

– Jaj, bocs, nagyon elmerengtem?

– Azt ne mondd, hogy ennél van mélyebbre! – nevetett fel.

– Attól tartok, elég lesújtó dolgokat kell még megtudnod! – mondtam mosolyogva.

– Tudod, még soha nem találkoztam hozzád hasonló emberrel – hangja furcsán révetegnek tűnt az előbbi harsány nevetéséhez képest. – Az a félelmetes benned, hogy képes vagy megragadni az emberek legbelső, igazi énjét, és minden erőlködés nélkül a felszínre tudod hozni azt. Nem is tudom, mint egy mindent feltáró tükör, ami előtt lehetetlen vállalkozás megjátszani magad. Ugyanakkor magadból alig mutatsz valamit a külvilágnak.

– Tükör? – ismételtem meg, ízlelgetve a hallottakat. Hiába, no, az embert nem sűrűn tükrözik le csak úgy!

– Hogy lehet valaki ennyire lehetetlen? – kérdezte nevetve, miközben valahogy megpördült az ölemben, így szemtől szembe kerültünk, lábaival pedig átkulcsolta a derekamat.

Egy tükör, aki mindenki igaz valóját mutatja. Lehetséges lenne ez? S ha igen, attól tartok csak egyetlen módon: más valódi énjét csak önnön valónk feltárásával érthetjük meg és érhetjük el. De akkor ez egyet jelentene azzal, hogy igazából az a valódi énem, akit minden erőmmel igyekszem elnyomni, és az az én, akiről mindeddig azt hittem, ő az igazi Matt, valójában csak silány, a társadalom elvárásaihoz igazított utánnyomás.

13 megjegyzés:

bea írta...

Szia!
Nagyon jó lett ez a rész is, csak kár, hogy ilyen rövidre sikeredett, de sebaj, ki a kicsit nem becsüli...:D
Irodalom óra a legalkalmasabb arra, hogy olyan dolgot csinálj, amire máskor nincs időd. :P Én sem mindig szoktam figyelni. xD
Amúgy az érettségi miatt ne izgulj, csak a tanárok ijesztgetik az embert, legalábbis nálunk ez volt, már szeptember elsején el kezdték mondani, hogy így, meg úgy az érettségi, de semmi extra nincs benne. :D
Na, türelmesen várom az új fejit, és egy kalappal az érettségire!! :D

Matt írta...

Szia :)
Köszi a szép szavakat, meg a jó kívánságokat :D
Amúgy igen, az érettségi nem egy nagy kunszt, legalábbis a kötelező tárgyak... komolyan mondom, inkább írjunk meg egy összetett kompetencia felmérőt, állítom, többre mennénk vele!
De én idén kémiából is akarok, és már középszinten is tudnak cifrázni írásbelin :D de ami fura, azt hallottam, ott a szóbeli a könnyű :D és most kiderült, így van... dolgozom ki a tételeket, és olyan anyagrész számít egy különálló tételnek, ami nekem évfolyam vizsgán három másik tétellel együtt adott ki egyet :D

bea írta...

Kémia?? Pff, hát nekem az magas volt mindig is, örültem a 4-esnek belőle. De, ahogy olvasom, neked meg sem fog kottyanni a kémia érettségi. :D
Meg legalább könnyebb dolgod van a tételek kidolgozásánál, ha volt belőle vizsgád. Én is így voltam, az év végi vizsgáim anyagát is átnéztem, és jól jött.:D
Drukkolok, hogy sikerüljön. :D
És türelmesen figyelem, mikor lesz friss. :D

Matt írta...

amennyiben friss, akkor hamarosan... :)
Diara észrevételeinek fényében kicsit átdolgozom a 23-24. fejezetet... igyekszem a kettőt közel azonos nevezőre hozni, egyelőre érdekesen megy, most épp egyik végetből a másikba esek, de holnap úgy néz ki, lesz elég szabad időm (szünet és felesleges órák...) hogy komolyabban kikupáljam a 24. fejezetet, utána összevetem, és átadom előolvasásra az osztálytársnőmnek, aki eddig is sokat segített (főleg a leíró részek érthetősége és szerkesztése terén...) aztán... :D fogalmam sincs, mikor kerül fel, de mivel komolyabb szerkesztést nem fog ígényelni, mint eddig... talán a hétvégén, de lehet, hogy holnap du. összehozom, mert a hétvége így is bajos 3 tétel/napos mutatóval :D

Névtelen írta...

Szia Matt!

Féld az éjszeműt franciául:
Méfie-toi des yeux niors!
Ha még aktuális, akkor fogadd szeretettel egy francia kedvelőtől.(Nem szó szerinti fordítás, de a lektor szerint megragadja a lényeget.)
Várom a történeted folytatását, igazán tetszik!!!

Üdv: Léda

Matt írta...

Jaj Léda, Isten áldjon meg! :D Nagyon szépen köszönöm a segítséget :)

Névtelen írta...

Nagyon szívesen! Enyém a boldogság, hogy segíthettem neked!
Ha szabad egy megjegyzést tennem: a soraid mögött jól látható a te igazi lényed, s úgy gondolom, értékes ember vagy! Kívánom, hogy soha ne veszítsd el azt, aki valójában vagy! Őrizd a gyönyörű lelkedet!

Legyenek a napjaid olyan szépek, mint az enyémek, mikor olvastalak!

Léda

Matt írta...

Köszönöm szépen, Léda. Soraid mosolyt csaltak arcomra és könnyfátyolon keresztül voltam kénytelen olvasni az utolsó szavakat :')

Matt írta...

Léda, elkérhetném az emailcímed, arra az esetre, ha a későbbiekben még francia kisegítésre lenne szükségem?

Névtelen írta...

sempai@t-email.hu
Igyekszem majd neked segíteni! Ha nem megy, vannak kapcsolataim ;)Ez a mondat elég különös, elárulod, mihez kell? Persze, ha nem nagy titok! (De tudok titkot tartani:))
Egyébként: "Nem szabad odafigyelni! Hogy megtudjunk valamit, nem szabad gondolkodni! Hogy elmondjunk valamit, nem szabad odafigyelni!"
Ezzel csak azt akarom a tudtodra adni, hogy ne ásd bele magad ennyire az érettségibe, foglalkozz inkább velem (na jó, velünk), mert epekedve várom a folytatást!!!
Drága, gyönyörű lelkű Matt, ne kínozz!

Léda

Matt írta...

Köszi :) Majd igyekszem hanyagolni az érettségit a javatokra :D A titkor meg emailben ;)

Névtelen írta...

Szia Matt!

Ha már titok... adok egy másik címet. Az előbbihez más is hozzáférhet, ehhez csak én ;)
ledadelina@gmail.com
Várom a leveled!

Léda

Matt írta...

aúú! :D már elküldtem a tegnap megadottra, de akkor most elküldöm erre is :)