14.

A fürdőszoba felé vettem az irányt, hogy ellássam magam. Kinyitottam a tükrös szekrényt, és örömmel nyugtáztam, hogy minden van, amire szükségem lehet. Kigomboltam az ingem, majd kibújtam az ujjaiból, azonban a derekamra szorosan rátapadt a vértől. Reméltem, hogy különösebb szenvedés nélkül le tudom operálni magamról, mert mára nekem már éppen elég volt ennyi fájdalom. Finoman húzni kezdtem az anyagot, és megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor az könnyedén elvált a bőrömtől. Miután lehámoztam magamról az ingem, kicsit félve, de beljebb hajtottam a szekrényt, hogy a tükörben láthassam a hátam. Valamivel jobban nézett ki, mint amire számítottam, de ebből még nem lehet messze menő következtetéseket levonni, a sebeimet illetően. Ugyan nem vizsgáltam meg tüzetesebben, hogy milyen hosszúak Dorka körmei, de mindig hagyta hosszúra nőni őket, és tudtam, hogy nagyon halvány rá az esély, hogy mostanában levágta volna. Bedobtam az ingemet a kádba, és megnyitottam a csapot, majd bedugtam a dugót a lefolyóba. Valahol azt hallottam, hogy a hideg víz nagyon szépen kiviszi a vért. Én drukkolok a hidegvíznek!

Vissza az elsősegélyhez! A nadrágom hátsó zsebéből kibányásztam egy textilzsebkendőt – miután kivasalom a nadrágjaimat, mindegyikbe szoktam tenni egyet, hogy később ne kelljen lóhalálában keresgélni –, és a víz alá tartottam egy pillanatra, majd alaposan kicsavartam, és elkezdtem lemosni a hátamról a vért. Láttam már el hasonló sebeket másokon, és magamon is, így tudtam mire számíthatok, de egyszerre négy csontig hatoló nyilallás még nekem is sok volt – pedig elég magas a fájdalomküszöböm. Éreztem, hogy lassan átitatja a meleg vér a kezdetekben hűs textilt, úgyhogy belemártottam a kádnyi hidegvízbe, majd elzártam a csapot. Otthon gond nélkül hagytam volna majdnem csurig megtelni a kádat, de más számlájára nem szerettem pazarolni, bár úgy láttam ez most elengedhetetlen lesz, mert a víz már most márványosan vörös volt, és hátam felét sem mostam még le. Kicsavartam a zsebkendőt, és újra munkához láttam.

Még kétszer kellett kimosnom a zsebkendőmet, utána jöhetett a fertőtlenítés. Az egésznek ezt a részét utálom a legjobban! Szusszantam egy kicsit, aztán folytattam a műveletet.

Levettem a polcról a gézt, a Leukoplast–ot, és az ollót. Szabtam egy akkora darabot, ami véleményem szerint megfelelhet a célnak, vágtam két csík Leukoplast-ot, majd a hátamra ragasztottam a gézlapot, majd mindent szépen visszapakoltam a szekrénybe, kínosan ügyelve arra, hogy minden helyére kerüljön – ebben nagy segítségemre volt a fotografikus memóriám.

Úgy ítéltem meg, hogy az ingem már eleget pancsikolt, úgyhogy kivettem a kádból, és alaposan kicsavartam. A vér tényleg gyönyörűen kijött! Azért biztos, ami biztos, ha egyszer haza esz a penész, bevágom a mosógépbe. Kerítettem egy vállfát, hogy felakaszthassam az ingem a fregolira, aztán visszatértem a nappaliba. Dorka úgy aludt, mint akit agyon vágtak. Ha csak magamból indulok ki, ez a boldog állapot még eltart majd egy olyan három órán keresztül, és aztán majd lassan magához tér. Meg kell, valljam, én azt a pillanatot nagyon nem várom! Fogalmam sincs mire fog emlékezni, ha fog emlékezni. És amennyiben fog, hogyan fogom el magyarázni neki? Az azért elég hihetetlenül hangzik, hogy olyan ellenállhatatlan volt az energiád, hogy muszáj volt. Na, mindegy, amit főztem, azt előbb-utóbb meg kell ennem.

Kimentem az erkélyre. Finom szellő nyaldosta az arcomat, és a meztelen felsőtestemet. Kimondottan jól esett, úgy éreztem majd meggyulladok! Egy kisebb csoportnyi tücsök rázendített. Mindig is imádtam a tücsökciripelést. Bár azt nem tudnám megmondani, hogy magát a tücsökciripelést szeretem–e jobban, vagy azt, ahogy a lágy kis hangok rezonanciát keltettek a torkomban? Elterpeszkedtem a korláton, és mély áhítattal kezdtem csodálni az éjjeli égboltot. Eddig nem is vettem észre, hogy holdtölte van. Már máskor is éreztem furcsán magam holdtölte alkalmával, de eddig nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. De a közelmúltban annyira feje tetejére állt az életem, hogy már meg sem lepődnek, ha bebizonyosodna, hogy a hold valamiféle hatással van rám.

A tücskök ciripelésébe halk nyögés hasított. Úgy megijedtem, hogy majdnem átugortam a korláton! Még mázli, hogy Dorkáék a földszinten laknak. A vállam fölött vetettem egy pillantást a nyitott ajtón keresztül a szobára. Heves mozgást láttam a kanapén. Három hatalmas lépéssel átszeltem az erkélyt és a szobát, és ott termettem a heverő mellett, melyen Dorka görcsösen rángatózott. Egy másodperc alatt terebélyesedett el rajtam a pánik! Fogalmam sem volt, mitévő legyek. Még csak fél óra telt el a minimum háromból! Merem remélni, hogy csak rosszat álmodik, mert ha én tehetek róla, azt soha, a büdös életben nem bocsájtom meg magamnak!

– Dorka! Dorka, hallasz engem? – szólongattam kétségbeesetten, és a lehető leghalkabban. Még csak az kéne, hogy felverjem Dorka szüleit, és arra a látványra kelljen félkómásan kitámolyogniuk, hogy a lányuknak rohama van. De azt hiszem, ilyesmiről szó sem volt, mert a szólongatásomra szemhéjrebegés volt a válasz, majd lassan láthatóvá vált jáde zöld színű szeme, ami zavartan az arcomat fürkészte.

– Matt… hol va… mi a… a fejem.

– Csss, semmi baj. Itthon vagy, minden rendben. Azt leszámítva, hogy, egyszeriben csak elvágódtál, mintha lecsapták volna nálad a biztosítékot.

– Igen, úgy is érzem magam.

– Asszem túl erősre sikerült a kamillatea. – Reméltem, hogy van annyira kába, hogy ezt bevegye.

– Ja, lehet. – Köszönöm istenem! – De akkor téged hogy-hogy nem ütött ki? – Ezúton szeretném közölni, hogy visszavontam a köszönömöt!

– Biztos azért, mert… - próbáltam valami hihetővel előrukkolni, eredménytelenül.

– Mert még túlteng benned az adrenalin az álmod miatt – mondta, szinte suttogva, miközben a szemét dörgölte.

– Igen, valószínűleg – bólogattam bőszen. Ki sem találhattam volna jobbat!