3.

A délelőtt történtek után kicsit feszélyezve, de nagyon izgatottan indultam haza. Annyi biztos, hogy erről anyuéknak nem beszélhetek. Még az hiányozna, hogy mindenféle kivizsgálásokra hordjanak, így vizsgaidőszakban. És a villanykapcsolós eset után, abban sem voltam biztos, hogy ad abszurdum, nem a gépek jönnének-e ki rosszul a találkozásból.

Mikor leértem a főbejárathoz, kicsit megtorpantam. Ki tudja, hogy a mágneses beléptető-rendszerre nincs-e hatással ez az újonnan szerzett képesség? Semmi esetre sem akartam kipróbálni. Szerencsémre Lauren éppen most jött le, így megkértem, hogy engedjen ki. Egy mosollyal nyugtázta a kérésemet, majd kecsesen előhúzta zsebéből a kis kártyát, odaérintette a beolvasóhoz, majd mikor a gép jellegzetes sípoló hangján megszólalt, derekával kilökte a kart. Gyorsan utána kaptam, hogy ne maradjak itt szégyenszemre, ha már megkértem, hogy engedjen ki. Köszönömöt rebegtem, majd megtaszajtottam a hatalmas vasajtót, és előre engedtem Laurent, majd gyorsan én is követtem őt. A sulitól a buszmegállóig gyakorlatilag repültem, olyan gyorsan szedtem a lábaimat. Mikor leértem, a megállóhoz, a busz már benn állt. Három lépéssel felugrottam a buszra, és azzal a lendülettel levtettem magam az első szabad helyre. Mikor a Florence Avenuen leszálltam, ellenőrökbe botlottam Pompás! A szokásos undorral átitatott ábrázatomat vettem fel, és kicsit eltúlzott mozdulatokkal lebegtettem a bérletemet az ellenőrök felé. Szemlátomást nekik korántsem tetszett ez annyira, mint nekem, de a dolog így korrekt. Én nem szeretem, hogy napjában kétszer kell látnunk egymást, ők meg nem szeretik, hogy csak mert tőlem – is – függ a munkájuk, fölényeskedem. Valaki nagy sebességgel elvágtatott mellettem, eközben jól vállba is vágott, mire megint ott találtam magam a hatalmas teremben, és drogügyletek jeleneteit láthattam a képernyőkön. Mikor megint a pályaudvaron találtam magam, egy kisebb csoportnyi ellenőr magasodott fölém. Remek, tehát még el is estem! Jellemző. Ha valaki egy fél pillanatra megáll, akkor máris fel kell lökni!

– Fiam, jól vagy? – Mély, és nagyon kellemes férfihang zengett a jobb oldalamon.

– Persze, remekül, csak… megszédültem.

– Biztos jól vagy? – kérdezte csilingelő hangon az egyik nő, aki, meg kell hagyni, elég érdekesen nézett ki, a maga erősen napbarnított bőrével, és furcsán, bordó hajával.

– Igen, köszönöm. Néha megesik velem, hogy megszédülök, ha nagyobb tömeggel utazom, ez minden.

– Hát meg kell hagyni, fura kis fickó vagy te - szólalt meg ismét a mélyhangú férfi. – Nem bírod a tömeget, mégis minden nap erre jársz.

– Sajnos repülni még nem tudok, és vezetni sem.

A szarkazmusomnak meg volt a hatása. Még szerencse! Kezdtem attól félni, hogy még egy órán keresztül feküdhetek, és beszélgethetek itt az ellenőrökkel. Bár, azt hiszem az utazóközönség most kifejezetten jól járt, a kis magánszámomnak köszönhetően. Szívesen skacok, tényleg, nem tesz semmit, máskor is!

– Hát köszönöm szépen a segítséget, de ha nem bánják, most már elporoszkálnék. Valamivel többet fetrengtem itt, mint terveztem.

– Vicces legény vagy te, annyi szent!

Igen, na meg rém jóképű, és sorolhatnám, de most nem érek rá itt bájologni.Nem hagy nyugodni az a fazon. Undorító, beteges gondolatok cikáznak a fejében, és mostanra már biztos árkon-bokron túl van. De nem hagyhatom, hogy ilyenek mászkáljanak az utcán! Persze, nem az én dolgom kezembe venni a törvényt, és önkényesen ráugrani mindenkire, akibe hirtelen belezuhanok, de azért jó lett volna, ha nem dobom el magam. Oké, mindenképpen fejlesztenem kell a képességem! De mégis, hogyan? Amint hazaérek, első dolgom lesz rákeresni a neten!

Az interneten egyelőre nem jártam sok sikerrel, viszont találtam egy oldalt, ahol hozzám hasonló csodabogarak szoktak hosszabb-rövidebb diskurzust folytatni arról, hogy milyen képességeik vannak, és hogyan fejlesztik magukat, meg hasonlók. A téma nagymenőjének egy Dave nevű gyerek tűnt, az oldal főszerkesztője. Írtam is neki egy e-mailt, hogy legyen szíves, segítsen nekem. A mai metrós esetemet nem vázoltam neki, egyelőre bőven elég, ha valami érdemlegessel szolgál abban a tekintetben, hogy miképpen tárjam fel, ismerjem meg, és fejlesszem a képességemet. Eközben végig böngésztem a többi alkalmazásomat, amikre napi rendszerességgel feljárok. Mire a végükre értem – elég hamar – és utolsóként megnyitottam a postafiókomat, már ott figyelt egy levél Dave-től.

„Kedves Matt,

Elmondásod alapján neked igazán különleges képességed van, én azonban vigyáznék vele! Az tök jó, hogy érintésre belelátsz másokba, és hogy képes vagy elektromos dolgokból energiát felvenni, de bennem például felmerül, hogy ugyanerre nem lennél-e képes emberek esetében is? Szóval kérlek, légy nagyon körültekintő, ha emberek közelében vagy!

Egyébiránt, a képességed fejlesztésére a legalkalmasabb a meditálás. Ha nem tudnád mi az, elmondom, én hogy szoktam ezt csinálni: kényelmesen elhelyezkedem, majd lehunynom a szemem, és egyenletesen lélegzem. Először tanácsos kicsit odafigyelned a légzésedre, ugyanis ha csak úgy, durr bele neki esel koncentrálni, előfordulhat, hogy a légzésed szabálytalanná válik, ez pedig később megzavarhat a koncentrációban, és akkor borul az egész. Miután úgy érzed, a légzésed biztos, jöhet a koncentráció. Mindenkinek kicsit más a technikája, én úgy szoktam, hogy elképzelek magamban egy kis gömböt valahol a szívem helyén, majd elképzelem, hogy szép lassan megnyitom a csatornákat, amik az energiát végig áramoltatják a testemben.

Sok sikert!

Dave”