4.

Másnap, szombat délelőtt, Dave utasításai alapján kényelmesen elhelyezkedtem. Lehunytam a szemem, és figyeltem a légzésemre. Eddig semmi megerőltető, ez tetszik. Miután olyan öt perce figyeltem kizárólag a légzésemre, úgy éreztem készen állok a komolyabb feladatra is. Elképzeltem, azt a kis gömböcöt a szívem helyén. Már látványra sem volt utolsó! Olyan, mintha lenne egy privát napom, csak a testemben. Oké, lássuk azt a csatornanyitást! Ez kicsit váratlanul ért, ugyanis az eddigi lassú és nyugodt cselekvésekhez képest, amint megnyíltak a csatornáim, az aranyszínű energia úgy hömpölygött végig rajtam, mint egy sebes sodrású folyó. Ennek ellenére továbbra is koncentráltam, igaz kicsit meg kellett erőltetnem magam. Ezt megéreztem a légzésemen is, hallottam, ahogy felgyorsul. Kicsit hanyagoltam az energiára való koncentrálást, és kontrolláltam a légzésemet. Miután ez meg volt, visszatértem az időközben kicsit lenyugodott aranyfolyamomhoz. Csodálatos volt. Egy darabig csak néztem, és gyönyörködtem benne, és figyeltem arra az érzésre, ami ott motoszkált a bőröm alatt. Furcsa volt, de semmi esetre sem kellemetlen. Úgy éreztem, a csatornák körülfonják a vérereimet, éreztem, ahogy a vér és az energia lassan felvették egymás ritmusát, és áthatóan doboltak. Eszembe jutott, hogy nekem most az energia akaratos áramoltatására kéne figyelnem! Fokozatosan, testrészről-testrészre haladtam, míg végül újra az egész testemet láttam és éreztem, egységes egészként. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy az energia nem úgy áramlik, ahogyan a vér szokott: a forrástól egyre csak hömpölygött a folyékony arany, és az eddig már lecsordogált energia lassan kiszűrődött a csatornákon keresztül, és hirtelen megéreztem, hogy ami kiszűrődött, az már ott kering a vérereimben. A légzésem ismét felgyorsult, de most nem álltam neki lecsillapítani magam, követtem az aranyos vér útját, végig a testemben. Végül már nem tudtam tovább fenntartani ezt az állapotot, kipattant a szemem, és valóban láttam, ahogy az energia, mint aranycsillám, kiszűrődik a bőrömön, és szertefoszlik. És nem akart megállni! Már úgy éreztem magam, mint egy aranyfüstöt okádó gyárkémény. Nem zártam el a forrást! Megpróbáltam minél hamarabb visszanyerni az irányítást. Nem kellett sok idő, csak annyira volt szükségem, hogy ismét érezzem az energiaáramlását, és újra gátat állítsak az aranyfolyó elé. Szerencsére sikerült. Kinyitottam a szemem, és hallottam, hogy kegyetlenül zihálok. Magam elé tartottam kezem, és láttam, hogy még mindig szűrődik ki egy kevés aranypor a bőrömön keresztül, de láthatóan csökkent a kibocsájtás, majd tíz másodperc múlva végleg abbamaradt. Huh, ez elképesztő! Éreztem, a szívverésem, és mellette ott dobolt az energiaforrás. És most, megint kezdtek összehangolódni. Mint egy kéttagú zenekar.

Késztetést éreztem, hogy a történteket megosszam Dave-vel. Hátha most is tud valami információval szolgálni, ami hasznomra lehet. Hosszasan taglaltam levelemben az átélteket – ez alkalommal mindent tudnia kellett, hogy hasznos segítséget tudjon nyújtani. Miután elküldtem a levelemet, úgy döntöttem, hogy gyakorolni fogok. Gyakorolni az energiaáramoltatást, de ez alkalommal élesben! Mindenekelőtt találnom kell valamit, ami rendelkezik saját energiával, de nem okoz problémát, ha véletlenül elvesztem az irányítást. Alaposan átgondoltam a dolgokat, majd arra jutottam, hogy valami növény lesz a legmegfelelőbb „célpont”. Élő, tehát van valamiféle energiája, és ha véletlenül kiszipolyozom az sem akkora probléma. Illetőleg probléma, de nem jelent életeket, és a villanyórát sem vágnám le. Oké, akkor, lemegyek a folyópartra. Ha jó helyen hatolok be a rengetegbe, senki nem lesz ott, és senki sem fog látni.

Kiértem, és nagy szerencsémre, most, hogy esett, kimondottan kevesen voltak itt. Átléptem néhány bokrot, és elsöpörtem az arcom elől néhány ágat, még mielőtt közelebbi kapcsolatba kerültünk volna. Találtam egy aprócska tisztást a fák között. Letérdeltem, majd lehunytam a szemem, és elkezdtem koncentrálni. Először csak a saját energiámat éreztem meg. Majd lágy fuvallatként ért a környező növények életenergiája. Hirtelen tömény fűillat csapta meg az orromat, de továbbra is összpontosítottam, nem hagytam, hogy holmi apróságok, mint a fű illata, elvonják a figyelmemet. Valami megváltozott! Hirtelen úgy éreztem, megnőtt a levegő sűrűsége, a légzésem mégsem nehezedett el. Lassan felnyitottam a szemem, próbáltam még mindig koncentrálni, bár meg kell valljam, nyitott szemmel valamiért nehezebb, túl sok minden vonja el az ember figyelmét. Homályos, zöld pontokat véltem felfedezni a levegőben. Megpróbáltam fókuszálni, egyelőre csak egy kis zöld pontra meredtem. Lassanként kirajzolódott a pontos körvonala, és egyre vakítóbban fénylett. Ahogy elfordítottam a tekintetem, hirtelen mindenütt ugyanilyen élesen láttam az apró zöld pontocskákat. Az energiaforrásom teljesen váratlanul, vadul lüktetni kezdett. A gát megint átszakadt, azonban most az aranyfolyam nem ömlött ki a csatornákon, viszont türelmetlenül fortyogott bennem. Kinyújtottam a kezem az egyik kis zöld pont felé, mire az ficánkolva beszuszakolta magát a bőrömön keresztül, és sebesen száguldott a forrás felé.

Valami láthatatlan erő által vezérelve, a kezemet előre lendítettem és a zöldellő fűre tapasztottam. Az energia tajtékozva indult meg a földből, és áramlott végig a kezemen. Magamhoz tértem, és végre teljesen tudatában voltam annak, hogy mit is cselekszem tulajdonképpen. A tenyerem körül a föld kezdett megfeketedni. Teljesen lecsapolom az energiáját! Tudtam, hogy ez nem helyes, mégis, élveztem a helyzetet. Élveztem, ahogy a zabolázatlan, nyers, természeti energia végigáramlik bennem, és keveredik a sajátommal. Másik kezemmel megragadtam a látszólag gyökeret vert karomat, és elkezdtem húzni. Tényleg olyan érzés volt, mintha belegyökereztem volna a földbe! Az ujjaim centiről centire engedtek el csak a földtől, és éreztem, hogy az energiaáramlás kezd alábbhagyni. Eszembe jutott, hogyha az áramlás megszűnése előtt nem zárom el a saját forrásomat, akkor az újra ki fog szökni, bőröm mindenegyes négyzetcentiméterén keresztül. Amíg a kezemmel viaskodtam, elkezdtem lezárni az energiaforrást. Meglepetésemre, amint teljesen elzártam, a tenyerem azonnal elszakadt a földtől, én pedig dobtam egy hátra bukfencet a lendülettől. Na, ez határozottan kellemetlen élmény volt! Valahogy meg kell tanulnom kontrollálni, hogy mikor és mennyi energiát veszek fel, különben elég érdekes lesz életem hátralévő része.