16.

Haza bumliztam, és nagy vonalakban vázoltam a tegnap este történteket, valamint a mai programomat, amire csak egy sokat mondó összenézés volt a válasz a szüleim részéről. Kifejezetten nem szerettem, ha bárki ilyetén módon nyilvánul meg, az ugyanis azt jelent, hogy akármennyire is igyekeztél kihagyni a kínos részleteket, az illető ennek ellenére tudja, de legalábbis sejti azokat. Gyorsan lefürödtem, majd kényelembe helyeztem magam ebédig. Ebéd után újból lefürödtem, majd magamra fújtam azt a fél flakon dezodort, ami tegnapról megmaradt – az ember sosem lehet eléggé elővigyázatos, ha az izzadásról van szó, és én különösen szerencsétlen géneket örököltem, e téren is.

Átcsörtettem Lacey-ékhez, ahol futólag be lettem mutatva mindenkinek, majd munkához láttunk. Sikerült nagyjából egy órával nyitás előtt befejeznünk a hadműveletet, és ennek örömére Lacey apja minden dekorvitézt meghívott egy körre. Meg kell, valljam, haboztam egy pillanatig, mielőtt végül kértem egy Bloody Mary-t. Nem voltam benne száz százalékig biztos, hogy élnem kéne a lehetősséggel, de végül meggyőztem magam, hogy nagy valószínűséggel nincsenek beépített emberek a bandában. A Bloody Mary-ről pedig tudtam, hogy jól bírom, és egy pohártól tényleg nem borul el az agyam.

– Felmegyek, lefürdök – súgta oda nekem Lacey. – Ha gondolod, tíz perc múlva jöhetsz te is.

– Köszi – dünnyögtem a poharamba.

– Matthew, beszélhetnék veled négy szem közt? – intett a fejével a raktár felé Lacey apja.

– Hogyne Mr. Schwimmer, csak egy pillanat! – felhörpintettem gyorsan a maradék koktélomat, aztán követtem. – Miben állhatok szolgálatára? – kérdeztem, és igyekeztem nem haptákba vágni magam. Az egy dolog, hogy így éreztem volna helyesnek, de valószínűleg inkább komikusnak hatott volna, és egyelőre nem állt szándékomban elviccelni a dolgokat Lacey apjával.

– Először is, szeretném, ha tegeznél, úgyhogy ezentúl csak Terry, oké?

– Rendben – próbáltam visszanyelni a meglepettségemet, viszonylag sok sikerrel.

– Másodszor pedig, nem tudom nem észrevenni azt, ahogy a lányommal viselkedsz, és viszont. Szeretném tudni, mik a szándékaid?

– Nos, nem tudom, pontosan mire is gondol?

– Az előbb kértelek, hogy tegezz.

– Igaz, elnézést. Gondolsz. De annyit bizton állíthatok, hogy nem fogok neki állni váltig azt bizonygatni, hogy én mennyivel jobb és másabb vagyok, mint a többi korombeli fiú. Egyrészt azért nem, mert nem ismerek sok korombeli fiút, másrészt azért, mert ahányat ismerek, mind ezt teszi, és ezzel pont, hogy az ellenkezőjét bizonyítják be. És nem tudom, mennyire nyugtat meg, vagy sem, de nekem eddig még nem volt párkapcsolatom. Viszont kifejezetten örülnék, ha az élet – és te, természetesen – abban a kegyben részesítene, hogy Laceyvel legyen.

– Derék beszéd. Isten hozott a családban, fiam! – Terry egy targonca sebességével, és erejével kapott el, és veregetett hátba.

– Matt, mehetsz für… Ejha! Elmegyek fürdeni, ti meg rögvest összebratyiztok? – állt meg az ajtóban Lacey, törülközőbe csavart hajjal és egy a tegnapihoz hasonló sort-top összeállításban.

– Ja, hát, szóval – Kötőszavakból jeles, gratulálok! – Én inkább most megyek – araszoltam ki az ajtón, a lépcső felé mutogatva.

Miután végeztem a fürdéssel és lementem, valószínűleg engem ért a legnagyobb meglepetésként, hogy mekkora tömeg gyűlt össze.

– Huh! – állt meg mellettem Lacey a lépcsőn, kicsit megrökönyödve. Oké, tehát nem csak engem lepett meg a dolog.

– Ezek szerint még te se láttál ekkora latintáncos tömeget.

– Hát nem. Pedig nekem elhiheted, versenyen sincsenek kevesen!

– Igen, tudom.

– Azt ne mond, hogy tudsz táncolni! – nézett rám az elképedés, a megkönnyebbülés, és a határtalan boldogság furcsa keverékével a szemében.

– Egy évig versenytáncoltam. – öltöttem rá szórakozottan nyelvet. – Bár az igaz, hogy versenyen csak, mint néző vettem részt.

– Tényleg? Na, akkor lássuk, mit tudsz, parkettre! – villantott rám egy olyan kacér mosolyt, amitől még a térdem is megrogyott alattam, és ha valaki ott helyben megkérdezte volna, fiú vagyok-e vagy lány, nem vagyok benne száz százalékig biztos, hogy a helytálló választ adtam volna.

Bevezettem Lacey-t a tánctér közepére. Állítólag, ha beveted magad a táncoló tömeg közepébe, sokkal kevésbé leszel feltűnő, mint a csődület bármely más pontján. Egy másodpercen belül kiderült, hogy ez az állítás közel sem fedi le a valóságot, mert láttam, ahogy a tömeg kezd körülöttünk egyre jobban széthúzódni, és viszonylag szabályos kört alkotni. Végül már csak aprókat ugrándoztak, és legalább ezer kéz kalézolt a levegőben, időnként pedig valakinek sikerült túlharsognia a zenét, önfeledt kiáltozásával. A számnak egy harsány felkiáltással lett vége, és nekem pont akkor sikerült Laceyt a levegőbe emelnem, mire a körülöttünk állók tapsviharban törtek ki.

– Nem rossz – pihegte miközben én lazítottam a szorításomon, és leereszkedett a karjaim közt.

– Te sem voltál semmi – fújtattam.

– Lám-lám. Hát ezért hagytál el? – hasított az elhalkuló ovációba egy ismerős hang.

– Amber?! Mit keresel itt?

– Kettőt találhatsz.

– Dan! – kiáltottam a hozzánk legközelebb álló biztonsági őrnek.

– Mi van?! – emelte rám Amber a tekintetét, amibe tanácstalanság vegyült az irántam érzett ellenszenvével.

– Elejét veszem az ilyenkor szokásos „beszélgetésnek” – tájékoztattam Ambert. Időközben Dan odaért hozzánk. – Dan, a hölgy távozik.

– Tessék?! – kelt ki magából. – Ezt ugye nem gondolod komolyan? Már kifizettem a belépőt!

– Ezen ne múljon! – Lacey elengedte a kezem, majd úgy kelt át a tömegen a pénztárgép felé, mintha ő maga lenne Moses. – Parancsolj, a belépti díj, és még egy kevés taxira. És most, ha volnál oly’ kegyes, és távoznál! – intett indulatosan az ajtó felé, Amber pedig miután körbejáratta vérig sértett tekintetét a tömegen, majd egy hosszú pillanatig elidőzött szerény személyemen, nagy sebbel-lobbal távozott.

Lacey után kiáltottam, miközben éppen megpróbáltam nem agyontapostatni magam az immáron újra táncolók tömegében. Még sikerült elkapnom, mielőtt a lépcsőhöz ért volna.

– Annyira sajnálom ezt a közjátékot, fogalmam sem volt róla, hogy itt lesz! – hadartam. Beletúrtam a zsebembe, hogy egy kis pénz után kutatva, és már éppen kivettem volna a zsebemből ötven dollárt, amikor Lacey elkapta a karom, és odaszögezte az oldalamhoz. – Szeretném kipótolni a bevételt, amitől Amber miatt elestetek ma este. – Emeltem rá a tekintetem, esedezve.

– Hagyd csak. Száz dollár nem a világ! – Elengedte a kezemet, és lekuporodott elém a lépcsőre. – Egyébként, ki volt ez a lány? – Gördült végig egy könnycsepp az arcán. Leguggoltam elé, egyik kezemet a térdére helyeztem, a másikkal pedig finoman megemeltem az állát, és lecsókoltam orcájáról a könnycseppet.

– Röviden, és tömören, az ok, amiért már fél éve nem táncolok.

– Ohh. Most már értem, miért csak egy évig táncoltál – kacagott rám keserűen, miközben egy újabb könnycsepp gördült végig az arcán.

– Felteszem, ma már nem nagyon lesz kedved táncolni – mondtam, bár a végére sikerült kérdőhangnemet megütnöm.

– Hát tényleg nem túl valószínű. – Törölte meg óvatosan a szemét, nehogy az eddigieknél is jobban elkenje a szemfestékét. – Adnál két perc előnyt, mielőtt te is feljössz? – hüppögte. Bólintottam, hogy persze. Felálltam, majd felsegítettem Laceyt a lépcsőről. Rebegett egy köszönömöt, aztán felszaladt az emeletre.

Csak most kezdtem érezni az őrjítő bizsergést a végtagjaimban. Először azt hittem, hogy elzsibbadtak, de aztán figyelmes lettem az égető érzésre az ajkaimon. Tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy csak ennyire tudom visszafogni magam anélkül, hogy különösebben koncentrálnék. Csakhogy ez vajmi kevés! Ha nem tanulom meg huzamosabb ideig visszafogni magam, akkor a kapcsolatom Lacey-vel nem lesz hosszú életű! A lépcsőn fölfelé menet emésztettem csak meg, a nem sokkal ezelőtti gondolatom utolsó négy szavát. Az iránta érzett vonzalmam egyúttal a halálos ítélete is lehet!