18.

Az este hátralévő részét gyakorlatilag végig táncoltuk, és ahogy láttam, Lacey szinte teljesen megfeledkezett már Amber kirohanásáról. Bárcsak nekem is ilyen egyszerűen menne! Csakhogy én mindig is olyan szívére vevős ember voltam, így elég nehezen ment a felejtés, és most, hogy meg vagyok áldva ezekkel a képességekkel, még nehezebben megy. Először is, ott vannak a saját emlékeim, és érzéseim a dologgal kapcsolatban, másodszor Laceyé, és nem utolsó sorban Amberé. Bár nem értem hozzá, hogy mélyebben elmerülhessek a gondolataiban, de mégis, képes volt olyan vehemenciával előadni magát, hogy az ott szikrázott a levegőben, s ennek köszönhetően azt is magamba szívtam.

Nem is volt kérdés, hogy Laceynél alszom. Egyrészt, ha haza akartam volna menni, nagyjából a díszítés végeztével indulnom is kellett volna, másrészt, kedvem sem nagyon volt, hogy őszinte legyek. Ellenben az komoly kérdésnek bizonyult számomra, hogy hol fogok aludni? Lacey ragaszkodott hozzá, hogy aludjunk együtt, de én ódzkodtam ettől egy kicsit. Először is, nekem ez már egy szemernyit gyors volt, a csókkal már így is messzebbre mentem mára, mint terveztem. De kétlem, hogy a helyemben bárki más képes lett volna türtőztetni magát! Na, jó, ez azért elég szánalmas mentség, lássuk be. Másodszor pedig, kifejezetten tartottam attól, hogy mire lennék képes, teljesen öntudatlanul.

Miután lefürödtünk, elnyújtóztunk az ágyon. Lacey odabújt hozzám, és összegömbölyödött, mint egy kismacska. Szorosan magamhoz öleltem és csókot leheltem a homlokára.

– Elmeséled, mire fel volt ez a nagy hűhó Amber részéről? – suttogta a mellkasomba.

– Azt mondtad, nem számít.

– Tudom, de mégse hagy nyugodni.

– Oké. Azt ugye már tudod, hogy együtt táncoltunk. És lényegében azért lett vége, mert ő versenyezni akart, de én nem. Nem éreztem elég felkészültnek magam.

– Hát, a maiak alapján, teljesen alaptalan volt a félelmed – mondta, miközben szórakozottan rajzolgatni kezdett a mellkasomon.

– Köszi. – Még szorosabban öleltem magamhoz, mint az imént. – De tudod, éppen akkortájt halt meg a mamám. Akkoriba úgy éreztem, élni sincs elég erőm.

– Sajnálom – mondta, és keze finoman feljebb siklott, egészen a nyakamig. Még közelebb húztam magamhoz, csípőink szinte eggyé olvadtak. Mélyen egymás szemébe néztünk, miközben ajkaink egyre közeledtek egymáshoz.

Telefonom csörgése mennydörgésként hasított a meghitt csendbe. Hogy a nyavalya álljon abba, aki képes most hívni!

– Ne haragudj – rebegtem, majd áthemperedtem a másik oldalamra, és kibányásztam a földön heverő nadrágomból a telefonomat. Dorka száma volt a kijelzőn. – Szia, sürgős? – kérdeztem, kicsit ingerülten.

– Megzavartam valamit? – kérdezte bűnbánóan, de hallottam a hangjában valami dühítően incselkedőt.

– Ennél szebben csak akkor tudtad volna, ha ránk törsz.

– Ó, bocsánat – kuncogott fel a vonal másik végén. – Nem tudtam, hogy éppen akció van.

– Ki az? – kérdezte suttogva Lacey.

– Valaki, akit holnap a hüvelykujjánál fogva felkötök – mondtam inkább a telefonba, mint Laceynek.

–Akkor én most inkább magatokra hagylak titeket.

– Igazán, nagyon kedves vagy. Jó éjt!

– Majd írd meg, mi volt! – hadarta el, mielőtt megszakítottam a vonalat.

– Amber?

– Rosszabb. Dorka. – Felültem, és finoman ledobtam a telefonomat a gatyakupacra. – A legjobb barátom. Akinek nem mellékesen különleges érzéke van a pillanat varázsának lerombolásában.

– Szó se róla, tényleg tud valamit! – nevetett fel.

– Ha már így alakult, tegyük el magunkat holnapra – ásítottam. Eddig fel sem tűnt, milyen fáradt vagyok. – Bennem van a hiba, vagy tényleg nincs villanykapcsoló a szobában? – néztem körül zavartan.

– Tényleg nincs. – Magasba emelte karjait, kétszer tapsolt, mire a lámpa fénye kihunyt.

– Ez így tényleg energiatakarékosabb, mint a hagyományos módszer. – Ismét elnyúltam az ágyon.

– Aludj jól – motyogta.

– Majd igyekszem – dünnyögtem alig hallhatóan. Adtam a homlokára egy jó éjt-puszit, majd mormogtam egy szép álmokat. Ahogy becsuktam a szemem, szinte már aludtam is.

Megint a páternoszter előtt voltam, de most Laceyvel! Éreztem, hogy rossz vége lesz, de nem tehettem semmit, a rémkép nem hagyott nekem önálló akaratot, így be kellett szállnom a felvonóba. Minden idegszálam pattanásig feszült, és amikor a csapzott idegen is beszállt, már tudtam, hogy mi lesz a következő. Éreztem, ahogy kezd rajtam eluralkodni a pánik, s bár a hátam közepére nem kívántam a halálfélelmet, de legalább volt mibe kapaszkodnom, így lassan sikerült a magam urává válnom. Ahogy elhagytuk a nyolcadikat, Lacey karja köré csavartam az enyémet, és szorosan összefűztem az ujjainkat. Elértük a hetediket, és feszülten vártam a pillanatot, amikor rongyos uraság majd kiragadja Laceyt a liftből. Amint megéreztem a húzást, én is nekilódultam, de óvintézkedéseim ellenére, Lacey keze kicsusszant az enyémből. Lacey pontosan úgy futott, mint ahogy anyu szokott ebben a lidércnyomásban, és végül sikerült megmenekülnie a szörnyű végzet elől, de értetlenül meredt rám, amikor nem követtem őt a felvonóba. Na megállj, te rohadék, most megkapod, ami már régóta kijár neked! – visszhangzott a gondolatom a folyosón. Rongyos uraság egyre közelebb ért hozzám, én pedig ott álltam, fegyvertelenül, mégis határozottan. Karomat a levegőbe lendítettem, majd vállmagasságban ökölbe szorítottam a kezem, mire szakadt kinézetű barátom megmerevedett. Durván magamhoz rántottam, és vizslatni kezdtem, hátha találok rajta valamit, amiről belőhetem, ki is kísért rémálmaiban. Mérhetetlen nyugalom sugárzott belőle, és ez kifejezetten idegesített. Nekem te ne legyél ilyen laza, miközben nálam van az előny! – visszhangozta a gondolatomat a folyosó. Öblösen felnevetett, majd hátravetette a fejét, s mikor megpillantottam elszánt arcát, azt hittem szívinfarktust kapok! Minden vonása teljesen megegyezett az enyémmel! Egyedül a hangja volt más, az teljesen olyan volt, mint amit a fejemben hallottam.

Kipattant a szemem, és akkora lendületet szereztem, ahogy felültem, hogy le is bukfenceztem az ágyról. A padlón zihálva, szétterpesztett lábakkal – és kegyetlenül sajgó alféllel! – próbáltam magamhoz térni a sokkból. Az ágy végéhez kuporodtam, és a térdemet átölelve ringattam magam előre-hátra, hogy kicsit lecsillapítsam magam. Semmi baj, csak álom volt. Csak álom volt – skandáltam magamban, és szép lassan sikerült megnyugodnom. Azonban a nehezen kivívott sikert sikerült egy szemvillanás alatt porig rombolnom, mikor eszembe jutott, hogy az, hogy csak álom volt, még nem garancia semmire! A lefekvést megelőző félelmemre alapozva lassan megfordultam, és az ágy szélébe kapaszkodva csigalassúsággal visszamásztam az ágyra, hogy alaposan szemügyre vehessem Laceyt. Eddig fel sem tűnt, milyen élesen látok a sötétben! Ami csak azért különös, mert közelre még napfény mellett is csak szemüveggel látok. Komoly kétségeim vannak afelől, hogy szinte vaksötétben jobb lenne a szemem. Miután felülemelkedtem ezen a világrengető problémán, gondosan megvizsgáltam Laceyt. Semmi jelét nem láttam annak, hogy álmomban kárt tettem volna benne, így kicsit még kalapáló szívvel visszavackoltam magam a helyemre, és nagyjából egy óra hánykolódás után álomba merültem.